Akik túl sokat beszélnek így szeretnék leplezni irányítási vágyukat, félelmüket a ki nem mondott gondolatoktól és még sok mástól.
Sokan kérdezitek, hogy mit jelent, ha sokat beszélnek. Észlelik magukon, hogy a beszélgetésükben dominálnak, de úgy érzik, képtelenek korlátozni a beszédüket.
Ez a bejegyzés megváltoztatja a nézőpontot, túlbeszélés kezelését, melyet a túl sokat beszélő emberek szemszögéből vizsgálom. Ha fel szeretnéd mérni, mennyire vagy beszédes társasági összejöveteleken, a Talkaholic Scale (Beszélgetős skála) segítségével kezdheted.
A túlzott beszéd gyakran a szociális szorongásból ered, ami egy aggasztó visszacsatolási hurkot hoz létre. Minél többet beszélnek az emberek, annál jobban szoronganak társas énjük miatt, és annál többet beszélnek. Ezen a ponton a túlbeszélés ellenőrizhetetlen szokásnak tűnhet. Sokan sokat beszélünk időről időre, de a megszokás problémákat okoz, mert megerősíti önmagunkat, és elriasztja az önismeretet.
Ha úgy gondolod, hogy megszokásból túlbeszélsz, fontold meg a következőket.
- Kérdezés a kifejtés helyett
Tegyél fel nyílt végű kérdéseket, hogy a beszélgetést másra irányítsd, ugyanakkor a kérdésekkel állítsd meg magadat attól, hogy átvedd a beszélgetés irányítását. Ha valaki egy érdekes utazásról mesél, irányítsa át a választ, hogy saját utazástörténetérő tudjon beszélni.
Ehelyett válaszolj egy nyílt végű kérdéssel az utazással kapcsolatban. Azokat az embereket, akik kérdéseket tesznek fel, vonzóbbnak tartják – érdeklődést mutatva mások iránt.
- A társalgási önbeszélgetés figyelemmel kísérése
Amikor az emberek szoronganak, ha túl sokat beszélnek, arra használják a sok beszédet, hogy hangosan gondolkodjanak. Ennek eredménye a személyes tapasztalatok megosztása, amely túláradó vallomásfolyamként hat – általában felesleges részletekkel. Ha ez azzal párosul, hogy nem vagy képes felfogni a szociális jeleket, hogy a hallgatóságnak elege van, akkor az önbeszélgetés fékezhetetlenül folytatódhat.
Ha úgy érzed, hogy túlságosan sokat beszélsz, túl sokat osztasz meg magadról, akkor minden egyes bekezdésnél állj meg, és hagyj, hogy mások is hozzászóljanak. Hagyd őket sorra kerülni.
Arra vagyunk teremtve, hogy beszélgessünk – és hogy magunkról beszéljünk. Az ember beszédének akár 40 százaléka is önmagáról szól. Az önmagunkról való beszéd aktiválja az agy jutalomközpontjait – így az egyéni elégedettség gyakran ütközik azzal, hogy másokat is hagyjunk beszélni. Erőfeszítéseket kell tennünk arra, hogy egyensúlyt teremtsünk az énközpontúság és a mások beszélgetési igényei között.
- A társalgási jelek olvasása
A szociálisan érzékeny emberek érzékelik, hogy mikor kell közbeszólni, és mikor kell hátradőlni, figyelni, és ezért nyugodtságot sugároznak a beszélgetésben. Sok túlbeszélő kevésbé képzett a társas jelzések felfogásában, ami súlyosbítja a társas szorongást.
Az egyik megoldás az, ha a figyelmet a társalgási jelzések olvasására irányítjuk. Amikor az emberek beszélgetés közben beszélni akarnak, előrehajolnak, rád néznek, úgy mozgatják a kezüket, mintha beszélni akarnának, és megpróbálnak mondani valamit. Mikor nyugtalanná válnak a beszélgetésetek közben, elfordulnak – vagy lenéznek, ficánkolnak, ismételgetik, megnézik a telefonjukat, vagy akár fel is állnak. Midőn ezek a reakciók jelentkeznek, ideje abbahagyni a beszélgetést.
- Akik sokat beszélnek beszédük közben szoronganak, fel tudod ismerni
Állj meg, és figyeld meg a szorongásodat, ha társaságban szorongsz. Ha ezt fel tudod ismerni, akkor lehetőséged van arra, hogy ne juss el a túlbeszélésig, és lehetőséget tudj adni mások számára, hogy megértsék aggodalmaidat.
- A ki nem mondott gondolatok frusztrációjának elfogadása
Amikor apám közbe akart szólni a vacsoraasztalnál, azt mondta: „Ne beszélj, amíg én közbeszólok”. Megértettük, hogy mondani akar valamit. Az önirónia és a magabiztosság lefegyverző kombinációja arra bátorított minket, hogy örömmel fogadjuk a megjegyzéseit. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor a mi félbeszakításaink nem tűnnek zavarónak. De a legtöbbször megfontoltan kell eljárnunk, amikor közbeszólunk, miközben valaki más beszél.
Sokan tapasztaljuk, hogy beszélgetés közben nem mondjuk ki pillanatnyi meglátásainkat, majd elveszítjük azokat a gondolatokat. Bár frusztráló, de a beszélgetés szempontjából megfelelőbb lehet, ha hagyjuk, hogy valaki befejezze, és kockáztatjuk, hogy elveszítjük a gondolatunkat. Egyes túlbeszélők ezt elviselhetetlennek találják, ezért félbeszakítják a beszélgető parterüket. De a megjegyzés elvesztése ellen sem tehetjük, hogy elakasztjuk mások beszélgetési folyamatát.
Bizonyára kielégítő, ha hangot adunk meglátásainknak, de ha azok kimondatlanul maradnak, azt a beszélgetés természetes következményeként kell elfogadni – és nem szabad később rágódni rajta.
- A figyelem irányítása
A figyelemhiányos emberek hajlamosak arra, hogy egyik témáról a másikra asszociatívan, nem pedig tematikusan lépjenek át. Ha a figyelmed elkalandozik, és úgy érzed, hogy túlterhelt vagy képtelen vagy összpontosítani, tarts szünetet a beszélgetésben. Kommunikáció a kifejezés helyett
Az alapvető kommunikációhoz szükség van egy gondolatra, egy kifejezőeszközre (például beszédre), és valakire, aki befogadja a kifejezett gondolatot. Ha a beszélgetés hangos gondolkodássá alakul át anélkül, hogy figyelembe vennéd a befogadót, az már nem kommunikáció. Hanem kifejezés. Egyedül ülni és kifejezni magunkat versek írásával, festéssel vagy zongorázással kreatívan kielégítő lehet. De beszélgetésbe bonyolódni nem költészet, művészet vagy zene. Ez egy társas aktus, amely megköveteli a többiek figyelembevételét. Amennyiben azon kapod magad, nem kommunikálsz, zárd le egy kész mondattal („Ennyit akartam mondani”), és hagyd abba a beszélgetést, megtörve, hogy a beszélgetés túlcsordulásba torkoljon.
- Segítséget kérni
Azok, akik túlbeszélőnek tartják magukat, kérjenek meg egy-két barátot, hogy segítsenek nekik. Kérjék, hogy, mutassanak rá, ha egy beszélgetés során túl sokáig tart a saját monológ, vagy adjanak őszinte visszajelzést utána. A kritikára való nyitottság ahhoz vezet, hogy az ember jobban tudatában lesz annak, hogy túl sokat beszél, és érzékenyebben reagál a hallgatóság jelzéseire.
- Az irányítás átadása
Egyes professzorok főként azért tartanak előadást, mert így fent tudják tartani az irányítást a téma felett. Ugyanez igaz a túlzott beszédre is a beszélgetés során, hiszen fent tudjuk tartani az irányítást. A beszélgetések azonban nem előadások, és még az osztálytermi interakciók is hatékonyabbak, ha a beszélgetés irányába mozdulnak el. Ha visszalépünk a középpontból, és hagyjuk, hogy mások vegyék át a vezetést, az elősegítheti a szorongás csökkentését.
- Maradj a középpontban
Amikor valamiről beszélünk, igyekezzünk arra, hogy mindenre kiterjedően mondjuk el, amit szeretnénk megosztani másokkal. Nem szabad, hogy átessünk a ló túloldalára, ezért tartsuk szem előtt a központi témát. Ha fel tudod ismerni, hogy kezdesz elkalandozni, akkor tereld vissza magad a témához. Amikor elmesélsz egy történetet, használd az alapvető elbeszélői szerkezetet: a helyszínt, a bonyodalmat és a megoldást. És csak egy vagy két szereplőt.
- Bízz mások tudásában
Óvakodj a túl sok részletezéstől, mert ez lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy következtetések levonásával vegyenek részt a történetben, miközben elfogadod a hallgató azon képességét, hogy ki tudják tölteni a szükséges hiányosságokat.
- A saját szakértelem újraértelmezése
Ha következetesen szakértőnek érzed magad, az túlzott beszédhez vezethet – ahhoz az érzéshez, hogy tud, mi a legjobb, és ezt a tudást nagy részletességgel kell átadnod másoknak. Frusztráló lehet, ha azt halljuk, amit már tudunk. Ha a szakértelem érzése továbbra is fennáll egy beszélgetés során, vedd át a coach szerepét, és bátorítsd a többieket, hogy mondják el ötleteiket. Engedd, hogy mások is meg tudják mutatni tudásukat a témában. Légy Szókratész.
A túlbeszélők számára nem a némaság a megoldás. Elkerüli a beszélgetés megtanulását, és később kérlelhetetlen szóáradathoz vezethet. A cél a beszéd és a hallgatás egyensúlyának helyreállítása azáltal, hogy válaszok helyett kérdéseket teszünk fel, korlátozzuk a nyílt önbeszédet, megtanuljuk a jeleket, hogy mások beszélni akarnak, felváltva beszélünk, elismerjük a szorongásunkat, témákra és nem töredékekre reagálunk, és segítséget kérünk megbízható barátainktól.
Ezek a stratégiák egy új visszacsatolási hurkot hoznak létre, ahol a kiegyensúlyozott hozzászólások kevesebb szorongáshoz, a kevesebb szorongás pedig több kiegyensúlyozottsághoz vezet. Végső soron a beszélgetések nagyobb gördülékenysége csökkenti a szociális szorongást, és könnyebb, kecsesebb interakciókat teremt.
Ha érdekesnek találtad a cikket, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson.
