Határok meghúzása sokak számára egy drasztikus lépés. Pedig nem az, csupán csak arról van szó, hogy eldöntöd kinek mit engedsz meg, megtanulsz nemet mondani.
Nem azt jelenti, hogy el kell mondanod a veled kapcsolatban állóknak, hogy hogyan kell veled bánni. Szó nincs erről. A határok meghúzása azt jelenti, hogy az önbizalmad a helyén van, hogy erős az értékrended, hogy vannak olyan alapvető értékek amelyekből nem akarsz engedni, és ezért húzod meg azokat a bizonyos határokat.
Sok esetben mondhatjuk azt is, hogy a saját magad védelmére határok meghúzását rajzolod magad körül. Döntéseket tudsz hozni, hiszen a saját felállított értékrended lehetővé teszi ezt számodra. Ha a határaidat betartod, azt jelenti, hogy bízol magadban és tudod, hogy bármiben is döntesz csak téged fog szolgálni, hiszen Te magadnak csak jót akarsz.
Határok meghúzása
Határok meghúzása amit senki nem vehet magára, senki felé nem egy sértés, ez csak rólad szól. Az „ÉN” védelme a legfontosabb. Azért soha nem húzhatunk határvonalakat, hogy másokat manipuláljunk vagy kontrolláljunk, mert akkor az már nem rólunk szól.
Ha a határaidat betartják, az azt jelenti, hogy tisztelnek Téged. Sokan azért nem mernek határokat húzni, mert a gondolják ez másokkal szemben önzőség, bűntudatuk lesz, ha mégis megteszik.
Ez nem önző cselekedet. És mint sok minden, ez is a gyermekkorunkra vezethető vissza, amikor a szülők vagy nem engedték vagy nem tanították meg a határok meghúzását.
Gondoljunk csak bele, ha gyermekkorban a szülőkre a gyermek nem tud számítani, ha mindig mindenkinek kiszolgáltatott a gyermek, felnőttkorban is ugyan ezt fogja megélni. Hisz mondhatni erre van programozva ez számára az a közeg, ami elfogadható. Ha a gyermekeket a szülők nem támogatják, nincsenek úgymond a mindennapi életében, az a felnőtt nem, vagy csak nagyon nehezen fogja tudni majd meghúzni határait, mert azt fogja hinni, ha ilyet tesz, nem fogják szeretni, és inkább kiszolgáltatott szerepben éli életét.
Itt elsősorban nem fizikai bántalomról beszélek, hanem amikor a lelkét bántjuk, amikor nem számít, mit mond, amikor a személyes terét is megsértjük azzal, hogy kopogás nélkül megyünk be szobájába, belegázolva ezzel magánéletébe.
A másik véglet, amikor gyermekünknek mindent megengedünk, nincsenek határok, azt tanítjuk neki, hogy csak ő a fontos, és mindent megtehet, amit csak akar.
Nem tanították meg a szülök az önuralomra, így az érzelmei csaponganak, így nem tud magának határokat húzni sem és a mások által felállított határokat sem veszi észre. Ha ezek a gyermekek felnőtt korban olyan emberrel találkoznak, aki meghúzta saját határát, személyes sértésnek veszik, és agresszióval fognak rá reagálni.
A határok meghúzása az önbecsülés egyik alappillére, képesség arra, hogy nemet tudunk mondani saját magunk miatt. Szeretnék a Bibliából idézni. Káin történetében szerepel. „Az Úr azt kérdezi Káintól, miért csüggeszti le a fejét? Ha jót cselekszel, emelt fővel járhatsz, mondja neki.”
Nagyon egyszerűen megfogalmazva, aki meg tudja húzni a határait, az szabadon igen vagy nemet tud mondani. Az az ember, aki nem képes erre, annak az önbecsülésén kell először dolgozni, hiszen ha nemet mond nagy valószínűséggel lelkiismeret furdalva teszi azt, hiszen sokkal fontosabb mások mit mondanak róluk.
Létezik olyan is, amikor valaki mindenre nemet mond. Ez is az önbecsülés hiányára mutathat, hiszen, akár haragból, akár sértődöttségből mond nemet. Nem baj, ha nemet mondunk, csak tegyünk azt azért, mert saját védelmünkre tesszük azt.
Ahhoz, hogy közösségben éljünk, fontos, hogy mások azt lássák rajtunk, hogy jók vagyunk, de mindez csak akkor fontos, ha a jóság nem egy megjátszott dolog, ha valóban azok vagyunk és nem csak a külvilágnak, hogy elismerjenek minket, mutatjuk azt. Hiszen fontos, hogy azt gondolják rólad mások, ami vagy, mert ha ez nem így van, akkor olyan elvárások vannak feléd támasztva, amik nem valósak és nem fogsz tudni megfelelni nekik.
Ez már a megfelelési kényszer, amiben sokan a mindennapjaikat élik, és szinte függővé válnak benne. Az, hogy meghúzzuk határainkat, nem azt jelenti, hogy falat építünk magunk köré, hanem egy olyan láthatatlan függönyt, amit a szellő tud ide-oda fújni, pontosan úgy, ahogyan te szabályozod az ablakon beáradó levegőt.
Sokan azt gondolják, hogy ha meghúzod, határaidat magányossá fogsz válni, nem ez nem igaz. Amitől ma magányosak az emberek az a jólét, hiszen már nincs egymásra szükségük az embereknek, nem akarnak már kommunikálni sem. Jólétnek számít, ha saját erőből ki tudom fizetni a számláimat, van hol laknom. Ezek csak anyagi javak, és nincs benne az emberi érzés, nincs benne az emberek közötti minőségi kapcsolat, ami mindenkit boldoggá tesz. Azok az emberek, akik nem a mások szerint jó világban akarnak élni, akik nem a magas teljesítményeknek akarnak megfelelni, azok kirekesztetté válnak, de talán ezekből az emberekből lehet újra egy olyan közösség, ahol az embernek értéke van.
