Szingli azért valaki, mert nem kell senkinek? Nem ez nem így van. Persze könnyebb ráhúzni valakire azt a gondolatot, hogy ezért van egyedül. Ahelyett csak elfogadnánk azt a tényt, hogy szeret egyedül lenni.
Sokan azt gondolják, hogy a háttérben az elköteleződéstől való félelem áll, félnek a hosszútávú kapcsolatotoktól. Pedig szó nincs erről, csupán csak az illető hosszú önismereti munka után döbben rá arra, hogy egyedül, boldogabban tud élni mint egy társsal.
Elköteleződés hiánya
A párkapcsolatokban azt várjuk, hogy párunk elköteleződjön felénk. És problémaként éljük meg, ha a párunk nem hajlandó még csak összeköltözni sem velünk. Gyakran fordul elő, hogy szingliként beleszeret egy nős vagy házas emberbe, és arra vár, hogy a másik elköteleződjön mellette. Érdemes tisztázni, hogy ez nem azért alakul így, mert nem akar komoly kapcsolatot és mondhatni, azért választ egy szinte elérhetetlen párt magának.
Természetesen előfordul, hogy vannak olyanok, akik valóban félnek a komoly kapcsolattól. Nem akarják felvállalni a kapcsolat azon szakaszát, ami egy komoly kapcsolattal jár. Ezért többségében olyan párt keresnek maguknak, aki elérhetetlen, és nem szabad. Ha mégis belecsöppennének egy komoly kapcsolatba, nem tudnak a kötődötséggel mit kezdeni, ezért folyamatosan a menekülő útvonalat keresik maguk számára. Szakmai szemmel nem igazán mondanám őket szinglinek, inkább a szakember segítségét kérve deríteném ki, hogy miért félnek ennyire a párkapcsolatoktól.
Ki számít szinglinek?
Szakemberként azokat nevezzük szinglinek, aki nem lelki sérülés miatt döntött úgy, hogy egyedül szeretne lenni, vagy, mert mégiscsak jobb, mint egy rossz kapcsolatban lenni. Hanem azért, mert így teljes az élete, így boldog, és tudja önmagát megvalósítani. A valós szingli tisztában van önmagával, ismeri önmagát, tudja hibáit, és erősségeit. És az élete során arra jutott, amit tapasztalatai alapján szűrt le, hogy nem akar komoly kapcsolatban élni, mert a szakítások után felismerte, hogy megnyugvást okozott számára, és nem hiányérzetett. Saját otthonában tudja megélni a pillanatait, meg tudja valósítani önmagát, miközben el tud vonulni a világtól. Ezért is nehéz rávenni az összeköltözésre. Ezt el kell tudni fogadni mindenki számára, hogy vannak olyan emberek, akik számára az egyedüllét a boldogsággal egyenlő. És ezzel nincs is semmi gond. Miért ne lehetne a társadalom „normális” kategóriájába sorolni őket?
Miért forszírozzuk ennyire a párkapcsolatot?
A tévéből, az internetről, a beszélgetésekből csak az folyik ki, hogy boldogan csak párkapcsolatban lehet élni, minden más rossz vagy beteges. Hiszen a társadalom is nyomásként teszi ránk, hogy kapcsolatban kell élni, hogy házasodjunk, hogy vállaljunk gyerekeket. De nem is kell ennyire messzire mennünk, hiszen a gyermekeink is a mesében azt látják, hogy szeretetben, szerelembe élnek életük végéig, amíg meg nem halnak. Miközben a társadalom sajnálkozva nézi a szingliket, enyhe kárörömmel, hiszen azt gondolják, hogy senkinek nem kellenek, azért vannak egyedül.
Ennek egyszerű a magyarázata, és sok esetben nem kell, semmit sem belemagyarázni miért van az, hogy valaki egyedül él, és nincs kapcsolata. Mindenki más és más, a szinglik is mondhatnák, hogy sajnálják, azokat, akik párkapcsolatban élnek. Csak el kell fogadni. Ma már a házasság, a nők számára sem azt jelenti, mint a régi időkben, hogy nem lehetett, hogy egy nőnek nem kötik be a fejét, nem lehetett, hogy a szülők nyakán maradt. A mai világ megteremtette magának, hogy lehetőséget ad az egyedüli életnek és a társas életnek is. Nem kell és nem szabad a másikra és magunka erőltetni sem egyiket sem másikat. Nincs más dolgunk, csak elfogadni, nem ítélkezni, és tiszteletben tartani egy másik ember döntését.
